Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Új hullám - Európa

2011.01.17

Az új hullám a II. világháború rémségeiből felocsúdó, majd talpraálló Európa filmművészetében az (elsősorban) olasz neorealizmust követő filmirányzat. Különböző országokban más és más módon, ugyanakkor egymásra hatva bontakozott ki az 1950-es évek végén, a 60-as évek elején. Az új filmnyelv meghatározó jellemzője a produceri filmmel szemben a szerzői film volt. Ez annyit jelent, hogy általában a film írója azonos a film rendezőjével, aminek egyenes következménye a személyes hangvétel, személyes mondanivaló intenzív megjelenése, gyakran a líraiság. Az új hullám rendezői merész vágásokkal, újszerű beállításokkal, sajátos zenehasználattal párosuló filmnyelven szólaltak meg. Jellemző rájuk a kortárs irodalommal való mély kapcsolat is. ( Wikipédia)

 Az európai új hullámok:

Az ötvenes években felerősödött az alkotók és a közönség igénye a változásra. A szerzők megelégelték a hazug vígjátékokat, a sematikus filmeket. Ekkor korábban tabunak számító témákról születtek filmek, mint a szexuális deviancia vagy a feszítő társadalmi, nemzedéki ellentétek. A korszak fiataljai igyekeztek elkerülni a filmstúdiókat, egyszerű és olcsó eszközökkel, akár az utcán, szabadon forgatták filmjeiket.

A francia új hullám:

Alkotói rendkívül nyitottak a társművészetekre és a film addigi eredményeire is. A filmek frissessége annak köszönhető, hogy merészen vegyítettek melodramatikus vagy krimifordulatokat a legszemélyesebb tartalmakkal, eredeti filmnyelvi megoldásokkal.

A francia új hullám filmjei:

Jean-Luc Godard: Kifulladásig (1960), Bolond Pierrot (1965)

Godard az egész európai új hullám talán legnagyobb hatású alakja. Filmjeiből árad a kísérletező kedv, megoldásai újszerűek, nyersen provokatívak, szereplői időnként kiszólnak a filmből a nézőkhöz, eközben a hatvanas évek legégetőbb társadalmi, politikai és filozófiai kérdéseire keresik a választ. Mindenekelőtt arra, hogy mi a szabadság, s megvalósítható-e. Godardnál legmeghökkentőbb a vágás új alkalmazása: egyazon beállításba belevág – például valaki rágyújtani készül, de már ott is ég a cigaretta a szájában, s ezzel felgyorsítja, feszültséggel tölti fel a jeleneteket.

Kifulladásig

 

Francois Truffaut: Négyszáz csapás (1959), Jules és Jim (1961), Lőj a zongoristára! (1961) Truffaut is az emberi szabadság lehetőségeit keresi, s akárcsak Godardnál, a hősök nála sem találják meg a boldogságot.

 

A kelet-európai új hullámok:

A szocialista országokban a kultúrát mindenütt az állam finanszírozta, s ezért elvárta a művészektől, hogy támogassák a hatalmi rendet, a kommunista és munkáspártok uralmát. Az ötvenes-hatvanas években a kelet-európai új hullámok története így elválaszthatatlan volt az adott ország társadalmi-politikai helyzetétől. 1968-ban a prágai tavasszal együtt az új hullámot is megsemmisítették: betiltott filmek, emigrációba kényszerült művészek jelezték egy viszonylag szabad művészeti korszak végét.

A csehszlovák új hullám:

A csehszlovák új hullám filmjei szinte egyáltalán nem foglalkoztak politikával. Igaz történeteket, valódi embereket láthatunk ezekben a filmekben. A csehszlovák új hullámra erősen hatott az olasz neorealizmus és a francia új hullám.

A csehszlovák új hullám jellemzői: groteszk, a hétköznapok kisemberének világát gyengéd humorral, realista eszközökkel ábrázolja, legsajátosabb vonása a csendes pátosz, íz örök „emberi dolgok” kiemelése a történelem és a politika mulandó viharaiból.

A csehszlovák új hullám filmjei:

Milos Forman: Fekete Péter (1963), Egy szöszi szerelme (1965), Tűz van, babám! (1967)

Egy szöszi szerelme

 

Jirí Menzel: Szigorúan ellenőrzött vonatok (1966), Sörgyári capriccio

 A csehszlovák új hullám realista és elvontabb vonulata Menzelé. Munkássága összefonódik Bohumil Hrabaléval, az ő írásaiból készítette legszebb filmjeit.

Sörgyári capriccio

 

A német új film:

A hatvanas évek közepén-végén induló (nyugat)német új film az utolsó jelentős, többé-kevésbé egységes filmművészeti irányzat. A német film egy ütemmel később reagál a hatvanas évek társadalmi-ideológiai változásaira. Ennek oka a vesztes háború utáni sokk, a Harmadik Birodalom után hagyott szellemi űr. Maga a filmipar is csőd közelbe került, a mozikat elárasztották az amerikai produkciók.

A német új film jellemzői:

Kíméletlen tükröt tart a kisember elé, megpróbál szembenézni a félmúlt szörnyűségeivel, következetesen filmez szélsőséges emberi helyzeteket, másságot, a felvevőgép lassú, a stílus pontos, az ábrázolás realista és dokumentárisan egyszerű

Új német filmek:

Fassbinder: Vendégmunkás (1969), A zöldségkereskedő (1971) Fassbinder ezekben a filmjeiben a hetvenes évek német hétköznapjainak sivárságát, ridegségét, monotóniáját rögzíti. Veronika Woss vágyakozása (1982), Lola (1981), Berlin, Alexanderplatz (1979-80) Herzog: Kaspar Hauser (1975)

 

 

Az angol új hullám (free cinema) legnagyobb hatású rendezője 

 

Tony Richardson volt (Dühöngő ifjúság, Egy csepp méz és A hosszútávfutó magányossága).

 

Tony Richardson: Egy csepp méz (1961)

 

lengyel ú jhullám rendezőit – filmnyelvi frissességük mellett – a nemzeti történelem és misztika iránti mély érdeklődés is jellemezte. (Andrzej Wajda:Csatorna, Hamu és gyémánt, Lotna és Ártatlan varázslók; MunkKawalerovicz).

 

A szovjet ú jhullám a hruscsovi korszak, a XX. pártkongresszus nyomán néhány évre fellélegző társadalom egyik művészeti terméke volt. (Grigorij Csuhraj: A negyvenegyedik, A tiszta égbolt).

A Szállnak a darvak (Летят журавли) fekete-fehér szovjet, orosz film, Mihail Kalatozov filmrendező legismertebb játékfilmje. Az első szovjet film, amely elnyerte az 1958-as cannes-i filmfesztivál Arany Pálmáját.

 

 

 A különböző nemzetek filmművészeti új hulláma (elsősorban a lengyel) erőteljesen hatott a fiatal magyar filmesek nemzedékére. Hatásuk felismerhető Jancsó Miklós (Oldás és kötés, Fényes szelek, Szegénylegények), Szabó István (Álmodozások kora), Sára SándorHuszárik Zoltán (Szindbád, Csontváry), Gaál István (Sodrásban, Legato), a legendás Herskó-osztály rendezőinek első filmjeiben.

 (Wikipédia)

Jancsó Miklós: Szegénylegények

 

 Szabó István: Apa, 1966

 

Keleti Márton: A tizedes meg a többiek, 1965.